Lovasi Lina

Van az a gyenge és befolyásolható rétege az emberiségnek, akik ha másról hallanak valamit, -azonnal be is dőlnek annak-, és már sutba is dobják az azzal a személlyel való valódi tapasztalásaikat, és felveszik a másik oldal negatív, és sokszor alaptalan nézeteit. 

De egyvalamit szögezzünk le már a legelején: olyan, hogy jóindulatú pletyka nincs! Ugyanis a pletyka nem jelent mást, mint rosszindulatú szóbeszédet. Egy kitalált vagy elferdített esetet mások előtt kitárgyaló, ártó szándékú híresztelés, amely nem más, mint a másik ember rossz hírének keltése. Persze azt vallom, hogy aki elhiszi Rólam a hazugságokat, anékül, hogy hallaná az én oldalamról is lényeget, az az ember csakis arra várt, hogy mihamarabb megtalálja a módját annak, hogy ellenem szegüljön. Viszont sosem éreztem rá késztetést, hogy megcáfoljam azt, ha bárki bármit is elhitt rólam. Mivel nem kell megmagyaráznom az igazamat senkinek! Olyanoknak főleg nem, akikkel sosem ülnék le egy asztalhoz. Ígyhát egyértelmű, hogy az ilyenek mindig szörnyen irigyek tudat alatt, és csak arra várnak, hogy „mindegyki-bárki-akárki” negatív színben tüntessen fel előttük. És tudod miért? Mert az effélék tudják nagyon jól, hogy nem tudnak felérni a szintedre, így a könnyebbik út az, hogy bedőlnek valami süket dumának inkább, és ezáltal kicsit fényesebbnek látják azt az unalmas életüket a Tiéddel szemben. Hiszen mocskosul irigylik azt, amid van, és azt is, amilyen vagy, tehát inkább elhiszik, hogy „őrült-nem normális-gáz” vagy, mintsem észrevennék, hogy csak annak a hiánya fáj nekik, amit benned látnak. Megpróbálják inkább magukat meggyőzni, hogy Te rossz ember vagy, -sőt, sok esetben a környezetüket is-, csakhogy ne érezzék, hogy mennyire kevesek. Az ilyen embereket kívül tudni viszont nem kudarc, inkább áldás. Azaz nem szükséges elviselned a „bolhákat”, ha lehet klassz „bolhaírtó nyakörved”, jelen esetben egyéniséged, ami távol tartja Tőled az ilyen pitiáner embereket. Pont ezért, mindig hálát adok a jó Istennek, hogy nem vagyok olyan alacsony önértékelésű és problémás ember, mint azok, akik ahelyett, hogy magukat építenék, mások kárára törekszenek. Mert az ilyen kártékony emberek, ha nem tudnak irányítani, akkor megpróbálnak arra hatni, hogy mások hogyan lássanak Téged. Persze soha nem tudtam egy olyat komolyan venni, aki túl könnyen cserélgeti a véleményét, így egyáltalán nem is izgat, hogy hogyan vélekedik irányomba egy ilyen. Én ugyanis jobban szeretem felfelé húzni az embereket, építeni az önbizalmukat, mintsem hazugságokat gyártani másokról, hátha megutálják őket. Nincs és sosem volt szükségem arra, hogy azért kapjak némi figyelmet, mert mást ócsárlok. Mert azért azt jó ha tudod, hogy azok, akik előszeretettel dumálnak másokról, csakis a másik ember –aki minden esetben különb náluk-, felemlegetésével kapnak némi figyelmet. Hiszen ezek az emberek, nagyon is jól tudják, hogy önmaguk miatt úgysem figyelne rájuk senki, így ha olyan emberről beszélnek, aki a köztudatban felkapott, -vagy kicsit erőteljesebb egyéniség-, akkor azt az illúziót kapják, hogy rájuk figyelnek, közben csak arra kíváncsiak, mit tudhatnak meg az épp szóban forgó személyről. Így nekik, a másik emberről való kitálalás, egyfajta mentális fájdalomcsillapító az önbecsülési problémáikra. De hát ez is olyan, mint amikor a tudatlant elviszed az operába. Rövid ideig elhiszi, hogy ő emiatt „művelt”, közben mitsem konyít az egészhez, így az eget rengető extázisélmény elmarad, és még csak műveltebb sem lesz. Persze azt a tényt se hagyjuk figyelmen kívül azért, hogy mindig az olyanok fröcsögnek másokról, meg hazudoznak össze-vissza, akiknek az, akiről beszélnek, tönkre tudná tenni az életét a színtiszta igazsággal! Éppen ezért sumák módon elkezdik feketíteni előljáróban azt, aki akkorát taposhatna az életükbe, hogy sosem állnának föl onnan. Mondjuk az ilyenek csak elböfögnek olykor a felszínen ezt-azt, mert úgy hiszik, hogy bántó a másik ember számára, ha visszahallja amit mondott. Dehát egy Béta sosem tudja elérni, hogy egy Alfa kevesebbnek érezze magát miatta. Csak mondom. Mert speciel én, ha valakivel soha nem jártam egy társaságba, vagy sosem volt egy az asztaltársaságunk, -mivel egyáltalán nem ismer-, így felőlem a szinonima-szótár összes létező lekicsinylő negatív szavát rám sütheti, nem fogom a szívemre venni. Mert attól még nem ismer valaki ugye, hogy köszönünk néha egymásnak, ha egy lépcsőház ajtón megyünk be, vagy tudja esetleg hallásból a nevem. Akkor sem ismer, ha egyszer kicsinyes volt velem, vagy provokált, és én erre válaszul megszégyenítettem. Akkor csak azokat az érzéseimet hozta felszínre, melyeket a tiszteletlenségére adtam válaszul. Ebben az esetben elég lenne felismernie azt, hogy miért is reagáltam úgy ahogy. Sőt, a legigazságosabb az volna, ha mielőtt le akar aljasítani mások előtt, elbugyogná azt is, miért voltam támadó vagy tiszteletlen vele szemben. De hát nyilván arra sosem fog kitérni,.. Így magától értetődően, ha valakitől azt hallod, hogy nem voltam jó hozzá, hidd el: annak nagyon is nyomós oka van, és megérdemelte. Bár nekem egy ilyen véleménye is teljességgel egyenlő a nullával, ahogyan azt is figyelmen kívül hagyom, hogy szerinte értékes ember vagyok-e, vagy sem. Nekem csakis az számít, hogy a családom, barátaim, és közeli ismerőseim miként éreznek irántam. Hogy azok, akikkel az időm nagyrészét töltöm, hogyan vélekednek rólam. Így értelemszerűen, egyetlen hozzám igazán közelálló embert sem érdekel, mit akciózik más piti proli a hátam mögött. Akiket pedig igen, azok hozzám sosem álltak közel, és nem is fognak! Az meg engedtessék meg nekem, hogy én ezt a fajta világot, hogy boldog-boldogtalan pofázhat másokról alaptalanul, vagy kellemetlen módon beleugathat a másik életébe, ne tartsam helyénvalónak. Mi több, ne is fogadjam be. És nem, engem nem csak bálványozni lehet, meg csak jókat mondani rólam, de jó ideje azért van nálam egy határ, hogy kik azok akitől meghallgatom a pozitív kritikát vagy a kevésbé jót is. Mert például egy identitászavaros könnyűvérű, mindenkinek hízelgő nőszemély, engem való ócsárlására pont meg tudom mondani ki kíváncsi: csak a vele egy szinten mozgó közönséges és lelkileg nagyon beteg emberek. Én nem. Hiszen sosem szerettem negatív emberek társaságában egyetlen percig sem tartózkodni, róluk szót ejteni még úgysem. Helyette olyan emberek közelségét kedvelem, akik tisztában vannak az értékeikkel, tudják, hol vannak a határaik, magabiztosak és szórakoztatóak. Mert ezt akarva akaratlanul átadják a környezetüknek is. Egy ilyen közegben sosem beszélnek „súlytalan” dolgokról, és nem emlegetnek fel holmi jelentéktelen idiótákat sem. Mert az olyan lenne, mintha egy elit eseményen elkezdenének arról beszélgetni, hogy a Városligetben a hajléktalanon miért nincsen zokni. Mivel az egészséges önértékelésű emberek tervekről, és sikerekről beszélgetnek. Így azt tanácsolom, ha bármikor is kellemetlen bárki társasága, játszi könnyedséggel állj tovább, mindenféle magyarázkodás nélkül. Ne mérgezd magad soha negatív és együgyű emberekkel. Olyannal se ülj soha egy asztalhoz, aki mindenkivel jóban van. Mert igenis nagyon sok múlik azon, hogy kiket engedsz közel, de azon még inkább, hogy kiket nem! Az ilyen bohócokért csupán egy dolgot tehetsz: elmormolhatsz néha egy-egy imát, hogy mihamarabb megtalálják a lelkük békéjét. Mert szörnyű lehet úgy élni, hogy forognak össze vissza a szélrózsa minden irányába, kitől mikor épp mit hallanak, és ezeket az infókat, mint valami olcsó szellemi táplálékot, hosszú ideig magukban forgatják, és ezektől talán elhiszik, hogy jók és értékesek. Szóval engedd, hogy az emberek megítéljenek, hogy félreértsenek, és pletykáljanak rólad! Mert az, amit rólad gondolnak, NEM a Te problémád! Csakis maguknak ártanak vele. Neked csak jót tesznek azzal, hogy leépítenek olyanokat, akik amúgy sem kellett volna, hogy számítsanak. Bármit is tesznek és mondanak, soha ne kételkedj az értékességedben, és az eredetiségedben. Te csak ragyogj, és hagyd a gyűlölködőket gyűlölködni és megkeseredni. A Te szabadságod és egyéniséged, nincs a kezükben! Csak a saját sanyarú és végtelenül ingerszegény sorsuk. Jelentéktelen embernek amúgy sem jut más, csak a pletyka és kényszer, hogy másokkal foglalkozzon. A bölcs ember viszont a saját életét teljesíti ki, nem a másét próbálja lenyomni. Tehát írd csak fel magadnak nyugodtan, hogy nehogy elfelejtsd: legtöbbször az emberek arról alkotnak véleményt, akihez egyáltalán nem tudnak (már) közel kerülni. De az igazat megvallva, a legnagyobb része a hozzánk közel kerülő embereknek -tehetünk bármit-, csak ideiglenes. Mindegy milyen módon, vagy kinek a véleménye miatt távoznak, ha annak úgy kell lennie, hagyni kell megtörténni. Ugyan megpróbálhatod megakadályozni az elválást, de idővel úgyis bebizonyítaná a Sors az ilyenek haszontalanságát. Akkora igazság ez, mint az, hogy akivel dolgod van, azt úgysem tudod kikerülni. És tudod, százszor inkább higgyék azt, -az alaptalan pletykák által-, hogy boldogtalan vagy, pedig minden a legnagyobb rendben, mintsem hogy "boldog" vagy, közben merő egy adta keserűség az életed. A sunyi ember meg így is-úgyis ellened fog fordulni, ha hall Rólad valamit, az egyenes ember viszont eléd áll majd és tisztázza. Ez a nem mindegy! 

Arra pedig nyilván nem lehetsz hatással, hogy mit gondolnak rólad, vagy hogyan látnak Téged mások. Viszont egyvalamit megtehetsz: figyelmen kívül hagyhatod őket! Te csak éld az életed úgy, hogy neked jó! Mert mindig csak olyan emberek kritizálnak másokat, akiknek a saját élete távolról sincs rendben. Dehát: a kutyák ugatnak, de attól a szekér megy tovább,…