Lovasi Lina

Elég nagy erő kell ahhoz, hogy egy ember kitartson az elvei és erős egyénisége mellett.  Hiszen a legtöbb ember azt szereti mutatni, és úgy is viselkedik, amire mások vágynak, illetve amit elvárnak tőlük. Ez pedig könnyen egyfajta tudatzavarhoz legvégül pedig önfeladáshoz vezethet. Hiszen még egy egysejtű organizmus is jobban tudja, hogy a fényre hatalmas szüksége van,…

A mai ember számára viszont egyre nehezebb felvállalni, ami neki tényleg jó, és kiállni amellett, ami az ő igazi vágya. Vagyis egyre nehezebb szuverén és erős egyéniségnek maradni, mert egyre több a gyenge és önfeladó ember. Nekem speciel kivétel nélkül, minden “baráti” kapcsolatom úgy ért véget, hogy "túl sok voltam”, vagy épp “túl erős, amit képviseltem..." mert mindegyik abban próbált megfékezni, amiben a legjobb vagyok, vagy irigyek lettek, csakmert nem voltam hajlandó elvegetálgatni az ő szintjükön. Dehát minél mélyebb lélekben valaki, annál nehezebben értik meg őt. Mégis ezek a gyenge és erőtlen kapcsolódások hozták el számomra a kiteljesedés lényegét. Hogy igenis vállalnom kell önmagam, a harsányságom, a véleményem és a stílusom! Mindig is utáltam, amikor azt kérdezték tőlem, hogy „..miért vagyok ilyen markáns?" hogy „miért beszélek annyit?” vagy, hogy „miért ilyen nagy a szám?!"  Persze erre mindig egyszerű válasszal szolgáltam: Mert én ILYEN vagyok! Én igy működöm! Ellenben nekem sosem jutott eszembe adott helyzetben megkérdezni másoktól, hogy "..miért vagy ilyen életképtelen?" vagy hogy "... miért vagy ilyen csendes?"  Mert EZ: bunkóság! De hát némely ember túl együgyű ahhoz, hogy megértse a különböző perspektíváink fogalmát, és azt, hogy a különbözőség nem minden esetben hátrány. De ha tovább megyek, ugyanide sorolhatnám azokat a kijelentéseket, -melyeket szintén nagyon sokszor megkaptam, miszerint: „Nehéz a természetem,….” „Nem vagyok könnyű eset…” stb. Neked. Aki hozzá vagy szokva azokhoz, akiknek nincs sok önálló gondolatuk, sőt, egyéniségük sem nagyon van. Akik Hozzád hasonlóan érzéketlenek és szürkék. Neked, aki beéred a vegetáció legalsó szintjével. Nyilván egyszerűbb az olyanokhoz társulni, akik kevésbé szépek, kevésbé törtetőek, nincs semmiféle kimagasló erényük, vagy akiknek nem szükséges a szabályos kör, mert elég a szaggatott vonal is,... Pedig az igazi erő pont, hogy nem a beletörődésben van! Mégcsak nem is a könnyebbik úton. Mert ha csak egyetlen egyszer is venné a fáradságot néhány ember, -aki másokat soknak bélyegez-, és mögé nézne a teljes valóságnak, vagyis hogy nem a „sok” típusú emberekkel van a legnagyobb probléma, -velük, akik fel merik vállalni önmagukat-, akik szeretnek segíteni másokat, és akik tesznek azért, hogy a világ jobb hely legyen. Hanem azokkal, akik elvegetálgatnak súlytalanul, -persze mindenkiről van véleményük, ki miért nem szintjük-, és közben semmit sem tesznek hozzá senki életéhez. Velük, akik bár különcnek vallják magukat, de nem az érdekes egyéniségük miatt azok, hanem mert sosem volt bennük annyi bátorság, hogy a fénybe lépjenek, és az igazán erős egyéniségek társaságában helyt tudjanak állni. Annak pedig semmi köze a különcséghez. Mert a legtöbb ilyen „kevés” jellem nem jut ám tovább sosem a konfortzónáján. Annyiban kimerül a kis egyhangú életük, hogy utálják az egész világot, -néha napján eret is vágnak-, és közben folyton mások fényére panaszkodnak. Vagy olykor a máséra pályáznak, pontosabban arra, melytől az a másik ember boldog. Igaz, ami engem illet, én meg csak akkor érzem magam jól, ha erős egyéniségű, ragyogó lelki életet élő, művelt emberekkel beszélhetek. Ha átléphetem a megszokottság határait, és - hogy úgy mondjam - lelkük kandallójánál melegedhetek. Mert tudod, csak az igazán érdekes személyiségek érnek fel a valódi egyéniségek szintjére. Csak az igazi ikonok képesek elismerni mások kiválóságait! Csak akik tényleg magabiztosak, és tisztában vannak a saját értékeikkel, csak azoknak nem sok a másik ember! Az igazán erős egyéniségeknek természet adta szükségletük, hogy találjanak valakit, vagy valamit, ami előtt meghajolhatnak. Akit tisztelhetnek, és akire felnézhetnek. Az igazán erős ember nem arról híres, hogy kiteszi a lábát valahonnan, -ahol csupa jó és kedves szót kapott-, mégis elégedetlen, hangot is adva annak. Hanem hálás azokért a dolgokért, melyek őt többé teszik. Nem menekül el azon dolgok elől, melyek szembesítik gyengeségeivel –nem úgy, mint egy megalkuvó ember. Hanem igenis képes elfogadni, ha valaki más rezgésszinten működik. Ha valaki erős egyéniség. Természetesen van, hogy az erős ember is nehezen viseli az erejét, mégsem jut eszébe sosem degradálni mást, helyette elfogadja, ha más valamiért nem rendelkezik akkora életerővel és elszántsággal. Érthető nyilván, hogy a gyengébb lelkületű emberek nem mindig tudják önmagukból kihozni a maximumot, hiszen akkor még több kompromisszumot kellene kötniük, ami könnyen lehet, hogy durván frusztrálttá tenné őket. Ismerek én is pár olyat, akit észre sem vettem volna a hétköznapokban, majd az élet úgy hozta, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, majd amikor nagy nehezen nyitottam felé befékezett… vagyis „soknak” talált. De idővel rájöttem, hogy ezzel nekem bizony az ég egyadta világon semmi dolgom. Mert ugyan miért nekem kellene feldolgozzam, ha én nem vagyok jó valakinek, vagy azt, ha bizonyos emberek nem tudják elfogadni a temperamentumomat? A „túl”-ságomat? Evidens, hogy csak az olyanok nem tudják elfogadni a tőlük erősebb és eredetibb karaktereket, akik önmagukat sem képesek megérteni elemi szinten. Pont azok, akik ha kicsit közel kerülhettek hozzád, pont ez dobja fejbe őket azzal a felismeréssel, hogy mennyire “kevesek” és mennyivel kevesebbet tesznek saját magukért vagy azért, hogy hitelesek legyenek. Minden gyenge jellem számára torz tükör egy erős személyiség! Számomra pedig minden ember pont akkor lett érdektelen és unalmas, amikor “sok”-nak vagy “túl erős egyéniségnek” titulált engem. Mivelhogy az azonnal megölte bennem mindig a legőszintébb érdeklődésemet is, és a jósággal vezérelt közeledésem is. Ebből tudtam, hogy egy ilyen sosem tudna mellettem jönni az utamon őszintén, tiszta szívvel. Hiszen ha valaki nem elég erős egyéniség, bármilyen „túl erős”, és „túl sok” dologtól azonnal a béka s*gge alá kerül a lelkiállapota. Vagyis igen, pont miattad fogja magát kevésnek érezni, még akkor is, ha nem Te akarod úgy! Ez pedig Neked, aki mindig mindenhez pozitívan állsz, pont emiatt lesz kellemetlen és indokolatlanul igazságtalan. Mert ugye, miért is akarná a nap az égen bizonygatni bárkinek is, hogy tud kevésbé fényesen is ragyogni, ha egyszer nem tisztje mindez. Ahogyan nekem sem tisztem bárkit, akárkit megajándékozni sem a tapasztalataimmal, sem a színes egyéniségemmel, sem pedig a fényemmel. Gondolj csak bele: ha megérzésből nem igazán akarsz egy bizonyos személlyel kapcsolódni, mégis valaki más által, -mert Te annak a másik embernek akarsz segíteni-, „belekarolsz” abba a bizonyos feltételekkel teli közeledésbe, szerinted mennyi értelme lesz? Főleg, hogy aztán bármit teszel, sehogy sem lesz jó. Valami hiba mindig lesz. Ugyanis az nem a Te valódi kapcsolódásod. Csupán egy felszínes átmenet, mely amellett, hogy semmi pluszt nem fog adni Neked, csalódást már annál inkább. Amiben igazából részt sem kellett volna venned, hiszen nem a Te utad, így emiatt nem tudott kellemes tapasztalásokkal megajándékozni. Kell az a zsigerből jövő jó érzés belőled, minden ember felé! Ha az nincs meg, fölösleges jópofáskodni. Értelmetlen időpazarlás minden olyan próbálkozás, melyhez bárminemű ellenérzés társul. Amiatt, mert más képtelen értékelni, és örömmel venni a Te húzó erődet, vagy többlet energiádat, nem Te leszel kevesebb, hanem ő marad meg egy olyan gyér szinten, amely sosem fogja őt teljesebbé tenni. Végülis ha jobban belegondolok, egyfajta balansz az is, ha a kevés a kevéssel, a kevés a kevésbé széppel, vagy nála kevesebbel egészül ki. Az is egyfajta egyensúly, csak nem épp kiteljesítő. De minden ember egyedül csakis a saját életéért felel. Csak azért mert Te egy sugárzó egyéniség vagy, nem kell lefokozd magad amiatt mert más nem képes az lenni. Egyéniség vagy, ha önmagad mersz lenni. Ha mersz végtelenül szeretni és valakit kiemelni a szürkeségből. Ha képes vagy másoknak valami pluszt adni, és úgy egyáltalán mersz ragyogni ebben a zord és igaztalan világban. Ígyhát amiatt sose érezd rosszul  magad, ha túlöltözött vagy, ha túl jó az ízlésed, ha túl motiváló vagy, ha túl boldog vagy, vagyis ha túlmutatnak az emberi értekeid mindenen, ami átlagos. Azonban az igazat megvallva -hangozzon ez most bármennyire is furcsán-, én például örülök, hogy nehéz engem kezelni, hogy SOK vagyok és egy erőteljes egyéniség, mert tudom, hogy ha valaki egyszer a közelemben marad, akkor őt én is akarom, hogy közel legyen hozzám. Őt szívből akarom többé tenni, kiteljesíteni, és egész egyszerűen szárnyalni látni. Szóval jó kis szűrő ez. Úgyhogy megkeseredett sz*rokkal semmi dolgom! Hiszen ha egy hal szintje valaha is elég lett volna számomra, sosem tudtam volna meg, milyen a madarak lenyűgözően változatos és szabad élte! Jóideje pedig, mielőtt adnék bárki, -engem soknak tartó- véleményére, mindig megkérdezem magamtól, hogy az a személy mentálisan elég érett- e ahhoz, hogy meggyőzön engem bármiről is. Nem még arról, hogy nehéz eset lennék, csakmert nem vagyok az az elvegyülő vagy más miatt a Sors elhagyatott buszmegállójában várakozó fajta. Mert igenis ha van mire büszkének lenned, hát legyél! Ha van ami miatt különlegesnek érzed magad, nehogy már egy identitászavaros idióta miatt add lejjebb a vágyaid. Hiába nyomod a gázt, ha közben a melletted ülő két kézzel húzza a kéziféket,… Így amit az ilyen kishitű és mimóza lelkű emberekkel tehetsz, dobsz egy satuféket, és kivágod őket az életedből. Nyomorogjanak ott, ahol nem zavaró a kényszeres vergődésük, és lehúzó magatartásuk. Amiatt pedig főleg ne érezd kellemetlenül magad, ha nincs sok barátod! Hiszen egy Lamborghini-nek két ülése van, a busznak viszont harminc. A csúcs legmagasabb pontján pedig, úgysem jut hely mindenkinek,...

Nektek pedig -akik kevésnek érzitek magatokat vagy másokat túl soknak- azt tanácsolom: kapcsolódjatok bátran azokhoz, akiket többnek éreztek magatoktól, mert általuk csak erősebbek és teljesebbek lehettek, és nem pedig kevesebbek. Ugyanis ha nem próbáljátok a körhintát, nem tudhatjátok, hogy szédültök-e. Csak mondom. 

Egy szobanövény sosem mondhatja meg egy szabadon élő fának, hogy mivé kellene válnia.