Lovasi Lina

Egyre több ember életében eljön az a pillanat, amikor szembe kell néznie a gyengeségeivel. Amikor eldöntheti, hogy a könnyebb utat választja, vagy pedig teljes vállszélességgel beleáll a kihívásba. Mert abban a pillanatban, amikor elfogadjuk, hogy a változás nem rossz, hanem épp ellenkezőleg: válasz az imádságainkra, az egyik legösztönzőbb erők egyike, hatalmas lépést teszünk önmagunk felé.

Az igen gyors változások korát éljük. Azokét, melyben olyan hirtelen történik minden. Hirtelen veszítik el emberek az állásukat, hirtelen veszítik el szeretteiket, hirtelen zárnak be üzletek és vonulnak ki az országból üzletláncok, hirtelen íródnak át törvényrendeletek, mi több, mindenféle előjel nélkül igen hirtelen robbannak be vagy érnek véget helyzetek emberek életében. Ez nem tévesztendő össze azzal a fokú identitás -zavarral, melyben egyik héten még kutyakozmetikus valaki, az azt követő időkben ingatlanközvetítő, majd rá fél évre már cirkuszigazgató. Ez a folytonos pozíciókeresés nem normális, főleg nem abban az esetben, amikor a választott területeknek semmi közük egymáshoz. Mert ez egy külsö hatás miatt jön létre, nem pedig belső indíttatásból. Szóval nagyon sokan ezzel a fajta felgyorsult világgal szemben tehetetlenek és tanácstalanok. Ami érthető. Ma már szinte képtelenség azzal számolni, -mint például jó húsz vagy harminc évvel ezelőtt-, hogy élete első munkahelyéről mehet nyugdíjba az ember. A covid utáni ébredés lett az évszázad legnagyobb öntudatvesztése is! Így már semmi sem végleges. Ahogyan az sem biztos opció, ha épp jól megy egy vállalkozás, hogy az örökké működni is fog. Hiszen akkora a tumultus és a hajlandóság az önjáróságra és önállósódásra- mégha ingatag és bizonytalan is az-, hogy ez egyenesen azt szüli, hogy legtöbben a másiktól lopnak ötletet, -legfőképp attól, akit erősebbnek gondolnak maguknál, és saját erejüket túlbecsülve belefognak valamibe, amiről azt gondolják, majd ők jobban csinálnák. Na, már most, mivel a legtöbb ember önkéntelenül is a kisebb erőkifejtés irányába mozdul el, akarva-akaratlanul is akadályozza és visszafogja ezzel a fejlődését. Vagyis, nem minden ember fogékony a változásokra, és nem mindenki akar fejlődni és többé válni, ami rengeteg lelkibeteg és döntésképtelen embert szül. Magyarul, nem minden ember tud jól és gyorsan alkalmazkodni. Értem ezalatt, hogy van, aki elveszíti az állását, majd olyan mód törik össze, hogy ha nincsenek körülötte erősebb habitusú emberek, simán a földön marad. Pedig a változás a lélek valódi hajtóereje. Az egyik legnagyobb erő. Megrekedni a kényelmes monotonságban, avagy a biztosban, előbb vagy utóbb a teljes kiégéshez vezet. Mert valódi érzelmi stimuláció nélkül, a psziché gyengül, kiábrándul, és elszegényedik. Ennyit az érzelmi és mentális biztonságról, és annak "jótékony" hatásáról. Éppen emiatt nem adok azok lekicsinylő meglátásaira, akik a régmúltban kevés erőfeszítéssel létrehozott cégjeik éléről okoskodnak, hiszen nagyon nem mindegy ki mikor és hol tudott érvényesülni, vagy létrehozni valamit. Nem mindegy, hogy egy virág a viharban nyílik, és úgy is gyönyörű, vagy egy fóliasátorban, ahol minden szükséges tápanyagot megkap. Merthogy pont ugyanez megpróbálni elhinni, hogy egy cég, mely a kilencvenes években, -vagy a kétezres években alapult-, ugyanolyan fajsúlyú, mint ami mostanában jött létre. Mert nem! Hiszen akiknek még sikerült időben befektetni, céget alapítani, becsekkolni valahová, ami stabil bevételt teremtett, és biztos megélhetést biztosított, az csupán a jókor jó helyen elv egyszerű szintje. Hiszen pár évtizede egy vállalkozást, vagy egy céget simán játszi könnyedséggel lehetett felvirágoztatni, és érvényre juttatni. Ugyanez a cég, -több mint valószínű-, ugyanabban a törvény-cunamiban már szenvedne és ugyanúgy próbálna túlélni, ahogyan a jelenleg is felszínen küzdő vállalkozások napjainkban. Manapság nem hajigálják a vállalkozók után már a pályázatokat és az építő lehetőségeket sem, mint régen. Ráadásul hajdanán nem is volt ekkora csődület sem ipari vonalon, sem más területen. Mert azért egy három indulós futóverseny nem ugyanaz, mint egy százhúsz fős futam ugye? Avagy ha ők is az ellehetetlenítő manőverek és végeláthatatlan kötelezően befizetendő kényszer közt kellett volna felépítsék az álmaikat, ugyanúgy a biztos megélhetésért küzdenének, mint azok, akik ma mertek belevágni a vállalkozásaikba. Talán pont ezért vörös posztó a szememben az a sok „régi” vállalkozó, akik tapintatlanul, lazán oda tudják lökni foghegyről a lekezelő véleményüket azoknak a mai üzletembereknek, akik még több éves fennállás után sem tudnak felmutatni se egy tengerparti nyaralót (na itt, most nem az Obi parkolóban megvásárolható egy mozdulattal összeszerelhető fabódéra gondolok, amibe egy karosszék alig fér be), se több cégesautót, vagy más céges hozadékot. Bár az is felettébb érdekes, hogy azoknak a legnagyobb az arca, akik valaki hátán felkapaszkodva tudtak a siker oltárára jegyet váltani, vagy tehetősen (nagyobb pénzhez jutva, örökséget befektetve stb.) tudtak még több pénzt csinálni. Merthogy szerintük a mai vállalkozóknak is ily módon kellene virítani a lóvét, meg talpon lenni, és lenne illő stabilan manőverezni az üzleti életben, mint azoknak, akiknek fele ennyi restancia nem jutott. Az is teljességgel „mindegy” az ilyeneknek, hogy nekik a meggazdagodás –vagy a stabilitás megteremtése szintjén- még akkoriban nem kellett hülyére vagy nincstelenre adózzák magukat, mint ahogyan az is, hogy hajdanán még nem voltak ekkora terhek és ennyi féle adózási kötelezettség és szigorítás, se ennyi konkurencia, mint most, így nem is kellett nagyon megerőltetniük magukat. Vagyis egyáltalán nem kell mérce legyen semmilyen friss vállalkozónak az, hogy a régmúltban céget alapító emberek, miként vélekednek arról, mi lenne ma a helyes megélhetés a céges morál szintjén. Mondhatnám úgy is, hogy a milliárdos, akinek a kertjében van az aranybánya, vagy aki az apja által létrehozott jóban csücsül, ne akarjon utat mutatni annak, aki mögött nem forog ennyire intenzíven a szerencsekerék. Ám jöhet még kutyára kamion simán, és a most oly nagy arccal észt osztogató –mondjuk úgy antik- üzletemberek is pofára eshetnek, ahogy ezt manapság a mellékelt ábrák is egyre több esetben, remekül szemléltetik. Mert egyre több nagy és jólmenő cég, és jól menő vállalkozás kerül hirtelen „véletlenül” állami tulajdonba. Megannyi ember biztosnak hitt megélhetését nullázzák le kegyetlenül, akik anno feltették erre az egész életüket. Ha körül nézel, rengeteg olyan ember van térden jelenleg amiatt, mert elvették tőle mindazt, amit hosszú évtizedek óta építgetett és görgetett maga előtt. Felelőtlen dolog a földi létben bármit is BIZTOSRA venni. Még nagyobb felelőtlenség lenézni, megvetni, vagy kinevetni azt, aki az „aprópénzén” is vállalkozni mer, vagy aki kis lépésekkel is mer nagyot álmodni. Igazságtalannak tartom ítélkezni olyan emberek fölött, akik kevés bevételért vagy haszonért is tudnak tiszta szívvel minőséget alkotni, hiszen ők a saját kiteljesedésüktől is boldogok, és tudják jól azt is, hogy alkalmazottnak lenni több pénzért, vagy másnak gályázni jutalék nélkül, sosem fog akkora kiteljesedést nyújtani, mint kevesebb pénzért alkotni, mégis nyugodt és kiegyensúlyozott életet élni. Én szerencsére sok ilyen kiváló embert ismerek. Akik mernek kipróbálni valami mást, meg merik mutatni a valóságukat, és mernek valami újat létrehozni. Akik nem a hírnév szárnyaiba kapaszkodva próbálnak érvényesülni, nem a celebeknek nyalva akarnak némi instant figyelemre szert tenni, hanem kis lépésekkel szeretnének mély nyomot hagyni, és valami olyat létrehozni, amely egyedi, különleges és nem holmi ócska tömegcikk. Ennek értelmében két felől nézhetjük ennek lényegét. Egy olyan ember szemével, aki úgy tudta megcsinálni a frankót, hogy egy jómódban élő, de ötlettelen emberrel kapcsolódott, aki soha nem fogja elismerni azt, aki fogékony a változásokra és történjék bármi, megállja a helyét. Vagy egy olyanéval, aki minden nehézség ellenére is töretlen kitartással a küzdőtéren van az életét illetően, de nem foglalkozik azokkal a burzsujokkal, akik az ő helyében már százszor elvéreztek volna. Dehát pont az ilynek világítottak bennem rá arra, hogy bizony az értékeimet, a figyelmemet nem pocsékolhatom el soha semmi méltatlanra, semmiféle nagyot mondóra, és olyanra sem, aki soha a kisujját sem mozdította meg igazán semmiért! Sokkal többre tartom azt, aki folyton a talpára esik történjék bármi, mint azt, aki a kényelemből prédikál. Mert ugye akinek lenne rá oka az sosem alkot véleményt azokról, akik könnyű szerrel tettek szert biztos anyagi háttérre, vagy egy jó nagy összegre a bankszámlájukat illetően. Aki kellőképpen sokat tapasztalt már az igazságtalanság vonalán, az inkább büszke magára, hogy jöjjön bármi, meg tudja állni a helyét. Hogy amikor nem tudja mi következik, de abban az egyben mégis biztos: hogy jöjjön bármi, azzal hajlandó lesz szembenézni, legyen az akár pozitív, akár negatív élmény. Hisz mindenféle változással könnyebben fog boldogulni, mert önmagában biztos! A sokat tapasztalt ember a kudarcokat is egyszerűbben fel tudja dolgozni, és meg tudja oldani, mert nem fél semmitől. Amíg a kényelmét féltő, biztosra menő ember soha nem fogja megérteni, miért jó a változás, -viszont annál jobban meg fogja borítani, ha kicsit is megcsapja annak szele. Úgyhogy a hajdani naggyá alakult vállalkozók számára egy kudarc, ami hirtelen éri őket, vagy egy gyökeresebb változás- legyen bármennyi pénz is a számlájukon-, menthetetlenül keményen megtépázza őket. Éppen ezért manapság merni változtatni vagy belevágni egy “új” életbe, „új” projektbe egyáltalán NEM sikk! Elbukni, majd újból és újból felállni, mégúgysem szégyenletes. Egy változásokra fogékony embert lenézni, na az az igazi szégyen! Emlékszem, volt aki engem is lenézett, mert elköltöztem onnan, ahol bár szerettem élni, de borzalmasan silány közeg vette körbe az otthonunkat. Volt, aki elítélt, amikor más országba költöztem épp, vagy hosszú időre elhagytam a szülővárosomat. De volt olyan is, aki pitiáner módon “bizonytalan életnek”, “zavarosnak” titulálta az életem. Nos, egyet biztosan tudok: minden elindulásom és “helyváltoztatásom” TUDATOS volt és SOKKAL gazdagabbá, és erősebbé tett! Bárhová léptem tovább, csak több lettem! Olyan dolgokra lettem fogékony melyre egy átlagos életben sosem lettem volna képes! Olyan élményekkel, felismerésekkel és szépségekkel lettem több, minden egyes “kitérőm” során, melyeket egy átlagos közegben sosem tapasztalhattam volna meg! A röghözkötöttség, a monotonság, a mindig ugyanaz és az állandóság: nem az én ingerem, nem az én utam! Én legalább merek szívből élni, és a változással szembenézni! Merek felfedezni más kultúrákat, szokásokat, élethelyzeteket. Merek továbblépni valamiből melyben nem vagyok teljes, és amiben nem is tudnék kiteljesedni. Ellenben az, aki jól elvan a silányságban vagy a megszokásban, az szerintem inkább ne ítélkezzen azok fölött akik mernek szintet lépni, belevágni valami újba, felfedezni az ismeretlent, és ezáltal képesek gazdagodni a változással járó élmények hatásától. Inkább maradjanak csendben, és nézzenek jó mélyen magukba, miért is nem képesek elfogadni, ha más nem akar középszerű vagy társadalmilag épp elfogadott életet élni. Más emberek megrekedtsége, korlátoltsága és átlag felfogása vagy véleménye miatt, SOHA nem mondj le a saját boldogságodról! Élj, szerezz élményeket, egyél jókat, kirándulj csodás helyeken, lásd a világot, ne pedig azon agyalj, hogy még nagyobb házat és autót vegyél, vagy még több pénzt keress, esetleg még több kötöttséget vállalj! Mert ezek az igazi korlátok! Tehát a változás nagyon fontos, ahogyan a vele járó fájdalom is. Csak az épít igazán. Éppen ezért, bármennyire is kétségbeejtőnek tűnik most az életed, tudd, hogy van remény. Akármennyire nehéz körülmények között vagy most, annyival szebb napok várnak rád, ha kitartasz, és a hited tartod szem előtt. Nem számít, mennyire borzalmasnak tűnik a helyzeted, ha képes vagy fölé emelkedni, akkor a világ a Tiéd lehet! 

Sosem tehető egy lapra az, aki a csúszdát válaszja azzal, aki a hegyet mássza meg! A változás minden esetben érted van. Annak sok apró részlete, amiről nem is gondolnád, teljességgel átformálják az életedet, pont olyanná, amilyenről mindig is álmodtál. Csakis a változás vezethet el oda, ahol tudsz feljlődni, és ahol tudat alatt mindig is akartál lenni.